Lassan unalmas lesz a magyar kormány idegengyűlölő kampánya, bár az még kétségtelenül vihet némi színt a dologba, ha lelkes fiatalok, felbuzdulva a plakátokon, meglincselnek valahol egy idegennek hitt, megélhetési bevándorlónak vélt családot, de ilyesmi egyelőre nem történt, bár a magyarság lelkiállapotát ismerve azt már nem merném kijelenteni, hogy nem is fog. De ne fessük a nácit a falra.

Van azonban egy vetülete ennek az egész lábszagú, szánalmas idegenezésnek, márpedig az, hogy az állítólag bevándorlóknak és embercsempészeknek szóló felszólító mondatok sokkal inkább szólnak nekünk, belső ellenségeknek, ellenzékieknek, zsidóknak, romáknak, melegeknek, nem beszélve a mostanában túlságosan is aktív pirézekről.

Mormoljuk el magunkban a kultúráról szóló parancsolatot, és próbáljuk meg értelmezni. Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat! Mert, hogy nekünk van olyan, magyar kultúrának hívják és könnyedén definiálható. A magyar kultúra része például Fásy Ádám, a Vágtázó Halottkémek, DJ Shuriken, Munkácsy Mihály és Doktor Máriás is, nem beszélve Kocsis Zoltánról, Bartókról, Lehár Ferencről és Dundikáról, Aleska Diamondról. Könnyen előfordulhat tehát, hogy valaki tiszteli Bunyós Pityut, de nem tiszteli Krasznahorkai Lászlót. Ő akkor most tiszteli a magyar kultúrát vagy nem? És ha magyar létére nem tiszteli, akkor el kell-e mennie?

Az a szörnyű hírem van, hogy Magyarországon léteznek kisebbségek, külön kultúrával, ami érintkezett, keveredett ugyan más kultúrákkal, de azért jól kivehető, különálló egység. Ha én például nem járok misére és bőrnadrágot hordok napközben, bicskával eszem a fagylaltot és karikás ostor a távkapcsoló, mint nekünk, pirézeknek általában, akkor tisztelem-e a magyar kultúrát egészében, netán részleteiben, avagy, ami még fontosabb, magyar kultúra-e a piréz kultúra? És a cigány? És a zsidó?

Rosszabb-e, ha egy cigány nem tiszteli fe Lugossy László művészetét, mintha egy magyar nem tiszteli Bangó Margit főztjét? Egyáltalán, úgy kell öltözni, mint Habony Árpád, vagy elég, ha Szijjártó Péter kollekcióját húzzuk magunkra?

Nem akarok pánikot kelteni, de egyáltalán, lehet-e tisztelni egy kultúrát, eltekintve attól, hogy létezik-e egyáltalán? Én például nem sokat tudok a belga kultúráról, akár azt is füllenthetném, hogy baromira tisztelem, de azt érti-e a kormány ez alatt, hogy nem szarok a templom lépcsőjére, akkor sem, ha ateista vagyok, vagy azt, hogy ha nem jelenek meg a hajnali misén, egyhamar nemkívánatos személynek nyilvánítanak és mehetek Ócsára közmunkanélkülinek?

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a kormány semmire sem gondolt, amikor ezeket a plakátokat kirakatta, csak és kizárólag arra, hogy bebizonyítsa az ingadozó középszavazóknak, hogy ő is tud rasszista paraszt lenni, nem kell ezért elmenni a Jobbikig, tehát hogy a szavazókat visszaszerezze szélsőjobbról, és finoman üzenjen az összes kisebbségnek (és kormányon épp nem lévő többségnek) a miheztartásról: kuss legyen, vagy visszarakunk a hajóra (szekérre, Etelközre, rollerre). Ez annyira egyértelmű, elemezni is felesleges, azonban sikerült elérniük, hogy megint valamivel több ember gyűlöl megint valamivel több embert, a melegek, romák, zsidók, liberálisok, baloldaliak, brókerek, európaiak, amerikaiak után a bevándorlókat, akinek természetesen fogalmuk sincs arról, mi folyik itt, és csak szomorúan néznek, ha Béla, a mezőváros fő tahója leköpi őket.

Megszoktuk már, hogy ebben az országban bárki járulékos kár lehet, ha éppen rosszkor van rossz helyen, pedagógusok, orvosok, nyugdíjasok, rendőrök, művészek vagy diákok, teljesen mindegy, ha kampány van, akkor ott hullik a forgács, a Fidesz 2%-ért lekísérné a csigát Bácsalmásra, és 3-ért gondolkodás nélkül elpusztítana egy közepes falut, nem említve most a jelentős tömegű szőrös emlősök orális kényeztetését.

A Nagy Cél miatt.

Van a Nagy Cél, amit egyre kevesebben értenek, és van a jelen, aminek áldozatai vannak, de egyszer majd minden jó lesz. Ebben a rohadt országban mindig rózsás a távoli jövő, mindig könnyesen csodálatos a régmúlt, csak az a borzalmas jelen, na, az ne lenne, az az átmeneti kor, amiben mindig élünk, amiben éltek apáink (anyáink) és nagyapáink (nagyanyáink), és amiben élni fognak gyermekeink és unokáink. A szerencsések persze már messze járnak, és érdekes módon, ahogy kiteszik innen a lábukat, ahogy sikeresen veszik az első akadályokat, átszoknak egy másik világba, átköltöznek egy másik nyelvbe, egyszeriben rálátásuk lesz erre a menthetetlen suvadásra, erre a menthetetlen országra, és csodálkoznak, hogy miért maradtak eddig, miért tűrtek, amikor néhány kilométerre innen már lehet élni.

Ha Magyarországra jössz – kezdi a kioktatást a kormány, de itt már félbe is szakítják: dehogy megyek, dehogy megyek – és nem bírják abbahagyni a röhögést.

_______________

Megjelent: Amerikai Népszava

Pirézek márpedig vannak

Vasvári G. Pál - Gépnarancs | Piréz, pirézek | Idegengyűlölet Magyarországon: még a pirézeket is elutasítja a mérlegelők 60 százaléka – állapítja meg a Tárki

Most mindenki kapaszkodjon a hajába! A síkhülyeség mérőszáma jön: „Még a nem létező népcsoport tagjait, a pirézeket is elutasítja a mérlegelők 60 százaléka”.

A magyar lakosság körében a pirézek elutasítottsága a Tárki felmérése szerint 2007-ben 68 százalék volt, ez 2014-re 60 százalékra csökkent. De emellett továbbra is magas az idegenellenesek aránya, mindössze minden tizedik magyar állampolgár tekinthető idegenbarátnak - derül ki a kutatóintézet által közzétett legújabb adatokból.

2014 áprilisában a felnőtt lakosság 39%-a választotta az idegenellenesnek tekinthető állítást, vagyis azt, hogy az országba menedékkérő be ne tehesse a lábát. A megkérdezettek 10%-a tekinthető idegenbarátnak, akik szerint minden menedékkérőt be kell fogadni. A többség (a megkérdezettek 51%-a) mérlegelő a menedék nyújtásának, illetve megtagadásának kérdésében.

Az idegenellenesek, az idegenbarátok és a mérlegelők arányának változása 1992–2104 között %-ban

Az ábra tanúsága szerint, az idegenellenesség mértéke a kezdeti gyors növekedés (1992–1995) után előbb ingadozott (1996–1998, 1999–2001), majd 2002 óta 2011-ig kisebb ingadozások mellett (24–33% között) meglehetősen stabil volt. 2012-ben a korábbi évekhez képest megnőtt az idegenellenesek aránya, ismét megközelítette a 40 százalékot, és ez 2013 után 2014-ben is magasabb maradt, mint a 2000-es évek átlaga volt.

A Tárki vizsgálta azt is, hogy az úgynevezett mérlegelők körében hogyan változik a különböző menedékkérők befogadását elutasítók aránya, eszerint - a románok kivételével - folyamatosan csökkent a potenciális menedékkérők befogadását elutasítók aránya, ideértve az igazán ártalmatlan pirézeket is.

A Tárki 1992 óta rendszeresen végez kutatást az idegenellenességről. A pirézek elutasítottsága a Tárki felmérése szerint 2007-ben 68 százalék volt, ez 2014-re 60 százalékra csökkent, a kínaiak elutasítottsága 81 százalékról 67 százalékra, az araboké 87 százalékról 78 százalékra csökkent hét év alatt. A mérlegelők körében a románok elutasítottsága 2007-ben 77, 2010-ben 63 százalék volt, 2014-ben pedig ez az arány 70 százalék.

Már szinte meg is feledkeztem egy szerény piréz akciómról, arról, hogy van nekem egy olvashatatlan Kárpátalja-versem. Ez egy online-performansznak a révén jött létre, amely arra a fikcióra épült, hogy a versemet vandálok megrongálták és olvashatatlanná tették. Mindez nem váltott ki túl nagy érdeklődést, a világirodalom tengerén nem tört ki vihar, inkább megmaradt a jópofaság szintjén.

Viszont arra a keresőkifejezésre, hogy Kárpátalja-vers, benne van az első 10 Google-találat között - holott ezúttal nem vetettem alá nagyobb keresőoptimalizálásnak. No de most egy kicsit meglököm, és szerinte az első hely sem lesz elérhetetlen számára. Elvégre vers is, kárpátaljai is, ott a helye a topon. Hogy olvasni eközben nem lehet, az pedig bizton tekinthető egy igazi piréz vers attribútumának. További részletek, beleértve a versrongálás szomorú esetét, az alábbi linkre kattintva ismerhetők meg

• Kárpátalja-vers - BDK szonettje

Mivel egyszerre vagyok öntudatos piréz és elkötelezett kárpátaljai lokálpatrióta (ha a magam módján is), sokszor el kell tűnődnöm azon, hogy a kárpátaljai magyarság hosszabb távú sorsa, megmaradása, érvényesülése szempontjából vajon hasznos-e vagy inkább káros annak a (hamis) hazaképnek a fenntartása, kialakítása és megerősítése, amely a jelenlegi Magyarországhoz most már nem csupán érzelmi, hanem politikai és közjogi értelemben is kapcsolódik a magyar állampolgárságnak lakhelyváltoztatás nélküli megszerzésével. Vajon ez a hazakép szolgálhat-e olyan erős fogódzóul egyfelől, mint amekkora  talajvesztéssel járhat másfelől? Felnőhetnek-e új és újabb magyar nemzedékek Ukrajna kötelékében úgy, hogy önmagukat kvázi száműzetésben élőknek tekintik, akik csupán a sors mostohasága (a „trianoni mészárszék”) miatt laknak ott, ahol - ám tényleges hazájuk másutt van?
   Azon tépelődöm, vajon nem lenne-e  előremutatóbb annak tudatosítása, hogy egyrészt a kárpátaljai magyarok elsősorban nyelvük, hagyományaik, kultúrájuk révén (és nem jogi kötelékeken át) integrálódhatnak a nemzetbe, másfelől saját lakhelyükön az ütőképes politikai képviselet és a hatékony önrendelkezés megteremtésével (nem pedig a távoli haza iránti sóvárgással) teremthetik meg a legérvényesebb, egészséges „magyar életüket”? A „magyar haza” érzése nem ad-e felmentést, kibúvót a helybéli teendők elvégzése alól? Nem akadálya-e az egészséges otthon-érzés kialakulásának?
    Pillanatig sem gondolom azt, hogy Ukrajnát hazánkként kellene tisztelni, pláne szeretni. Ez az ország még sem az állampolgárai iránti felelősség vállalásával, sem a kisebbségek iránti támogatási szándékával nem bizonyította be, hogy méltó lenne erre az érzelmi vonzalomra. Azonban mint tartósnak látszó adottságot, nem lehet és nem is hasznos eliminálni, negligálni. Számomra úgy tetszik, zavart kelthet az eredményes működésben az, ha az „ukrajnai magyar” státusra folyamatosan, mint valami menekülési útvonal, rácsatlakozik a „magyar haza” fogalma. Megkockáztatom: kifejezetten káros lehet egy ilyen kötődés akkor, amikor Magyarország hivatalos politikája egyre jobban átitatódik kirekesztő nacionalizmussal.  

Az Arvisura a pirézek fizetőeszköze

Az utóbbi időben számos hamis értelmezése terjedt el az interneten az Arvisura - Arvisurák szó jelentéséről. Egészen hajmeresztő állításokkal is találkoztunk, az egyik weboldal szerint például az Arvisura a Pánsíp-hangolás pentaton skáláját jelenti, másutt azt állítják, hogy az Igazszóló Pillangószívnek a neve Arvisura. Olyan spekulációval is találkoztunk, amely szerint az Arvisura egy kultúrantopológiai jelenség, azaz valamiféle rejtélyes Arány-virtuális Substancia-Radiáció (ArViSuRa), amely az Euro-Atlanti övezetben élő népek hagyományaiban fellelhető lényeg-ráruházást jelenti. Akad egy elszánt blogger, aki nem átall olyan kijelentést tenni, hogy az Arvisura védikus  szimbólumokkal teli indiai mese.

Talán ennél is képtelenebbek azok az állítások, amelyek szerint Arvisurák néven valamiféle őstörténeti tudományt kellene ismernünk, amely a hun-magyar-finnugor-palóc közös törzsi eredet "tényeit" sorolja nagy meggyőződéssel. (Ezt a "tanítást" állítólag egy Paál Zoltán nevű kohász rögzítette a kollektív tudatalattival létesített kapcsolatainak köszönhetően.)

Mindezekkel szemben pontosan tudható, hogy az Arvisura nem más, mint Pirézföld hivatalos nemzeti valutája.

Nemzetközi rövidítése: ArPi, ami miatt a kedélyes pirézek egyszerűen csak Árpinak szólítják kedves pénzegységüket.

1 Piréz Arvisura egyébként a mai árfolyamon 3,14 fabatkát ér. Ami azt jelenti, hogy ha egy piréz azt mondja, Ez bizony nem ér egy Arvisurát sem, ez a kijelentése 3,14-szer erősebb, semmint ha fabatkát mondott volna.

A pirézek egyébként havi átlagban elég sok Arvisurát keresnek, leginkább azért, mert jól értenek jövedelmeik optimalizálásához. Ebben a blogban már szó esett a pirézek nemzeti attribútumáról, a jól kereső optimalizálásról.

Függetlenségre törekvő magánpirézként rég leszámoltam bizonyos illúziókkal és megértettem, csakis privát életembe visszavonulva alakíthatok ki a magam számára olyan életvitelt, amely megfelel nekem s amely nem kényszerít méltatlan kompromisszumokra. Ennek ellenére még éltek bennem a környező világra vonatkozó bizonyos kollektivista illúziók – amelyek most, az utóbbi években, szertefoszlottak.

Fogalmazhatok úgy is, megszűnt az a haza a magasban, amelynek létezését korábban nemcsak erősen hittem, hanem naponta meg is éltem. Ez volt az a másik (ha tetszik: piréz) Magyarország,  amely a földrajzi  ország  fölött helyezkedett el és sem politikai, sem ideológiai szempontból nem volt determinált, amelyet leginkább a közös nyelv és a kultúra tartott a magasban, amelyben nem volt nyoma sem a nyílt kirekesztésnek, sem a sunyi kettős beszédnek és gyanakvásnak, helye volt viszont benne a befogadásnak, a szabad értékválasztásnak, a toleranciának, az empátiának és szolidaritásnak - amelyek tudvalevőleg a legalapvetőbb piréz értékek. Ha az ember Magyarországra utazott, mindig közelről érezte ennek a magaslati piréz hazának a létezését, legtöbbször elég volt felegyenesednie, és a feje máris belelógott. Ha mégsem, akkor is elég volt lábujjhegyre állni. Nagyokat szippantva hazahozhattuk tüdőnkben a virtuális haza levegőjét. De láthattuk fizikai közelség nélkül is: könyvek, folyóiratok, filmek, hanglemezek szépen megidézték – amikor pedig beköszöntött az internet világa, többé nem lehetett gondunk: az illyési szimbólum, a haza a magasban digitális testet öltött a világhálón. Egy rövid időre.  Mert alig kezdtünk örvendezni a kitárult lehetőségeknek, amikor odalenn, a fizikai Magyarországon galád árulás történt: akadt valaki, aki az ország felét, leginkább a piréz módon gondolkodókat, kitagadta a hazából.

Hosszú ideig reméltem, hogy a magaslati haza ebbe nem rendülhet bele. Hogy mi, pirézek, akik büszke, felszegett fejű polgárai voltunk ennek az emelkedettségnek, soha nem fogunk engedni a megosztottságnak. De a jelek másról tanúskodtak. A jelek először is azt mutatták, hogy sokaknak kedvére van a kitagadás, s ezt sürgősen ki is nyilvánították. De ez még nem lett volna olyan nagy baj: a magaslati hazának mindig is voltak meggyőződéses ellenlábasai, mint ahogy mindig is akadtak fenekedő konjunktúralovagok. A tragédia azzal kezdődött, amikor mi, kitagadottak hiába vártuk, hogy bent maradt társaink majd ellene szegülnek ennek az árulásnak. Majd szót emelnek miértünk. De nem tették meg! Csoóri nem emelte fel szavát Kertész Imre védelmében, Jókai Anna nem szállt síkra Esterházy mellett, Albert Gábor, Tornai József nem tette helyre a Konrád-kirekesztőt,  Görömbei András, Szörényi László nem védte meg Radnóti Sándort, Sára Sándor nem emelt szót Tar Béláért. A bent maradtak sunyi egyetértő hallgatása kíséri a lassan teljessé vált kirekesztést. A kitagadottak pedig elkezdtek kitagadottként viselkedni. Ha idegennek, piréznek bélyegeznek, előbb-utóbb idegen leszel, piréz leszel. És többé hiába keresed a hazádat a magasban, ha Magyarországon jársz, hiába pipiskedsz, rozoga sámlit hiába teszel lábad alá, itthon hiába nyitsz könyvet, hallgatsz rádiót, hiába kattintgatsz az egérrel – csak a múltat találod, meg a jelen acsarkodástól véresre szakadt foszlányait.

____________________

más:

honlap elhelyezés - seo szolgáltatás - szamizdat sms télikert

Balavány György

Tessék, itt az igazság a pirézekről.

Pirézia a Galao-szigetcsoport délnyugati részén található – három földdarabot jelöl ezen az összefoglaló néven a térkép, ám csak a szív formájú, legnagyobb sziget lakott. Itt található a Piréz Köztársaság (a másik két szigeten kopár hegyek váltakoznak érintetlen őserdővel). Az ország körülbelül negyed magyarországnyi területen, huszonháromezer négyzetkilométeren fekszik, de két és félszer annyi, csaknem huszonötmillió lakosa van. A fiatal piréz állam mintegy két évszázada vívta ki függetlenségét a hozzá legközelebb eső népcsoporttól, a szalézektől. A hosszú szaléz fennhatóság alatt az etnikum nem veszítette el sem hagyományos kultúráját, sem rasszjegyeit. A piréz nép matriarchátusban él, régi tradíció náluk a többférjűség. Az alacsony termet, az olajos, sárgásbarna bőr és az enyhe kancsalság is sajátjuk, szemben a szalézekkel, akik szálfamagasak és feketék.

A pirézek nem voltak hajlandók keveredni a szerintük előnytelen külsejű, hímsoviniszta szalézekkel; halálos sértésnek tekintettek minden házassági ajánlatot. Jellemző példa a „visítások éjszakája”, vagyis az 1879-es Tonganvaqkii-rendeletet követő pirézlázadás. (II. Tonganvaqkii király minden piréz családot kötelezett arra, hogy egy leánygyermeket bocsásson a szaléz udvar rendelkezésére – nem kétséges, hogy sorsuk az úgynevezett „beházasítás” lett volna. Azonban a pirézek összehangolt támadással egyetlen éjszaka alatt lefegyverezték és kasztrálták a szigeten található összes szaléz katonát, hatvanháromezer férfit. A megtorlás elrettentő volt: csaknem kétmillió piréz polgári személyt végzett ki a szaléz hadsereg. A holttesteket a tengerbe dobták, ami különösen nagy büntetésnek számít.)

Minden kutató előtt világos, hogy az elvándorlás oka a túlnépesedés, de az összetett piréz problematikára máig nem sikerült megnyugtató megoldást találni. Két nyitott kérdés van. Az egyik: hogyan fér össze az elköltözés kulturális-vallási hagyományaikkal, amely szerint szigetük nem más, mint a Földanya életet adó szíve, s csak az üdvözülhet, aki Pirézia földjébe temetkezik? Sehogy – Palqatta Péter, a hajdúkomlósi piréz önkormányzat elnöke, az Új Pirézia Testvérszövetség vezetője felelt így egy újságírói kérdésre. A másikra, hogy miért épp hazánkat választották legfőbb célországul, Palqatta a következőt válaszolta: csak.

Az évek óta egyenletes ütemű bevándorlás következtében Magyarországon mintegy százhatvannégyezer piréziai él, zömmel nők. A hivatali funkciót betöltő pirézek általában férfiak. Feltételezések szerint ennek oka az asszimilációs törekvés: öntudatlanul is meg akarnak felelni a vélt többségi elvárásnak. Ennél azonban valószínűbb egy másik hipotézis: a hivatali funkciókat nem tekintik olyan fontosnak, hogy nőkre bízzák. A népes piréz családközösségek anyagi biztonságának megteremtését sokkal inkább tisztelik, s ez női feladat.

Az, hogy a lakosság hatvannyolc százaléka nem tartja jónak a pirézek megtelepedését nálunk (Tárki, 2007. február), az úgynevezett jóléti sovinizmussal magyarázható. Köztudomású, hogy a jóléti sovinizmushoz nem kell jól élni; minél szegényebb a lakosság, annál inkább félti, amije van. Ez a pirézekkel szemben indokoltnak tűnik. Különleges aktivitásuk miatt a magyar lakosság számára korlátozottá váltak a munkalehetőségek az általuk sűrűbben lakott területeken. A pirézek két műszakban dolgoznak, s beérik két-három órás pihenéssel – az alvás szinte megvetett tevékenység köreikben, különösen a „visítások éjszakája” óta. (A magyarokat durmolóknak nevezik egymás között.)

Az alacsony, mosolygós, kancsal piréz nők teljesen igénytelenek, minden munkát elvállalnak, nem alkudoznak és nem feleselnek. Fáradhatatlanok az építkezéseken, de túlreprezentáltak a takarítóvállalatoknál, sőt – nagy testi erejüknél fogva – a biztonsági szolgálatoknál is. Számos piréz nő található a piaci hordárok közt, s gyakran jelentkeznek közmunkára is. Az utóbbi években piréz lányok és asszonyok árasztották el az „új proletariátus” életterét, az informatikai szektort is, rontva az iskolázott magyar fiatalok elhelyezkedési esélyeit.

Egy nevének közlését mellőzni kívánó fővárosi asszony mondja:
„Pirézek a parkban, pirézek az utcán, az éttermekben is. Az ember csak bámul. A boltban, mióta ezek itt vannak, nem lehet szardíniát és banánt kapni, mert kora reggel felzabálják mindet.”

Úgy látszik, van alapja a pesti viccnek: „hány piréz fér egy telefonfülkébe? Nem tudom. Dobj be egy banánt, majd meglátod.” A pirézek szardíniára és banánra költik jövedelmük jelentős részét, nemzeti eledelük ugyanis a banános szardínia; mást nem is igen esznek. A ruházat és a lakhatás kérdésével nagyon keveset törődnek, a divat fogalma ismeretlen köreikben. Ötvenen–hatvanan is elférnek egy kétszobás lakásban, ahol bútort nem tartanak, s a pihenésre szánt órákat a padlón ülve bóbiskolják át.

A pirézek stabil önkormányzati rendszert alakítottak ki, s nagy erőkkel lobbiznak egyes törvények megváltoztatásáért. Az idén megpróbálták elérni a minimálbér csökkentését és a közintézmények hét végi nyitva tartását. A bevándorlók megítélése sokat romlott a 2002-es tarnaszékesi eset óta: három diáknak nyoma veszett, miután piréz lányokkal próbáltak ismerkedni. Bár a szigetlakók minden hivatalos csatornán tagadták, hogy népüknek köze lenne a diákok eltűnéséhez, nyilvánosságra került egy üzenet, amelyet a tarnaszékesi körzeti megbízottnak címeztek: „tanguri-manguri, hammam pir durmoli”, vagyis „Földanya megette a durmolókat”.

Radikális honlapok és az internet alsó régióiban keringő névtelen bejegyzések szerint a pirézek hosszú távú tervet dolgoztak ki a hatalom átvételére. A legpesszimistább jóslatok arról szólnak, hogy a „visítások éjszakájához” hasonló akcióra készülnek. Inez Lajos, a Szabad Piréziáért Egyesület vezetője lapunknak elmondta: nem igazak a szélsőséges vádak. A vezető szerint képtelenség, hogy a betelepülők a magyarok megélhetését veszélyeztetik. Mint mondta, tisztelik hazánkat, mert szabad ország, ahol a megélhetésért folyó verseny is szabad. Megemlítette, hogy Piréziában nemrég leplezték le egy neves szobrászművésznő köztéri alkotását: a monumentális obeliszk a Magyar címet viseli. „Talán nem kell magyaráznom, mit jelent, hogy az emlékmű szív alakú szigetünk csücskén található” – tette hozzá a piréz vezető.

(cikk közlés a szerző hozzájárulásával)

A Piréz Blog ezúton öleli forró kebelére azt az igazi piréziánus képződményt, amely Piréz Gyerekműhely néven hirdeti magát. A névből ítélve azt is hihetnők, hogy gyermekeket készítő manufaktúráról van szó, de nem, a műhelyben nem gyerekeket gyártanak, mi több, nem is gyerekek fabrikálnak pirézeket, valami másról van szó. Ezt a roppant dicséretes és bízhatóan eredményes mást a bemutatkozó leírás így foglalja össze:

A pirézek a Duna pesti és budai oldalán élnek, anyanyelvük a piréz. A pirézek látogatók vagy helyiek, bevándorlók vagy őslakosok, harmadik vagy negyedik országbeliek. A pirézek fehérek, feketék, sárgák vagy rózsaszínek, mandula- vagy vágott szeműek, tömzsik és nyurgák, kerek- vagy szögletes arcúak. A pirézek végtelenül tehetséges, kíváncsi, sokoldalú és jó kedélyű nép.

A Piréz Gyerekműhely játékos foglalkozásaira várunk minden, 3-10 éves korú gyereket függetlenül attól, hogy honnan jött és milyen nyelven beszél, az órákat ugyanis gyereknyelven tartjuk. A Piréz Gyerekműhely Gasztro Junior, Capoeira, Utcai tánc, Művészműhely, Brazil foci, Piréz Cirkusz és Talpalávaló című kurzusain azok is érteni fogják egymást, akiknek egyetlen szavuk sem egyezik.

Az órák alatt a szülőket kávéval és házi sütivel várjuk a Piréz Szalonban.

A foglalkozások ingyenesek.

A Piréz Gyerekműhely a hazai és migráns gyerekek integrációjára létrehozott, játékos foglalkozásokra épülő gyerekközpont. (A pirézek a Tárki közvélemény-kutató cég által kitalált fiktív etnikum, akiket a magyar megkérdezettek többsége kiutasítana az országból. A piréz szó így a magyarok idegenellenességének szinonimája.) A Piréz Gyerekműhely a gyerekeknek szóló integrációs és szociális programokban jártas Senzala Egyesület projektje, amelyet azért hoztunk létre, mert a többségi társadalomhoz tartozó és a migráns gyerekek között alig van kapcsolatteremtési alkalom, az integráció lehetősége márpedig az ő kezükben van: a toleranciát gyermekkorban kell elsajátítani. A Piréz Gyerekműhely célja a különböző kultúrájú gyerekek összehozása, nyitottá tétele és közösségben való gondolkodásuk elősegítése az értékes együtt töltött időn keresztül.

Hogy az időn keresztül hogyan lehet bármit is elősegíteni és nyitottá tenni, az már legyen a piréz nyelvészek és időutazók gondja.

Sajnos a Pirézműhely megszűnt

A Piréz Gyerekműhely egy kreatív, multikulturális és fejlesztő foglalkozásokat kínáló intézmény volt, amely 2011-ben indult a Senzala Egyesület kezdeményezésére. A célja az volt, hogy a magyar és a Magyarországon élő bevándorló gyerekek és családok integrációját segítse játékos formában. A műhelyben minden hétköznap és szombatonként is voltak programok, mint például mozgás, sütögetés, alkotás, zene, tánc, nyelvoktatás és környezetvédelem3. A műhely a Boráros tér közelében működött, és tömegközlekedéssel is könnyen elérhető volt4. Sajnos a műhely megszűnt, de a Facebook oldalán még láthatók a régi képek és videók.

Miért szűnt meg a Piréz Gyerekműhely?

Bing AI válasza. a Piréz Gyerekműhely megszűnésének pontos okát nem találtam meg a weben, de azt tudom, hogy a műhely neve a pirézek nevű kitalált népcsoportból származik, amelyet a Tárki közvélemény-kutató cég alkotott meg 2006-ban, hogy vizsgálja az idegenellenességet Magyarországon. A pirézekkel kapcsolatban sok vicces és kreatív történet és adat született, amelyeket Balla D. Károly író és mások gyűjtöttek össze. Lehet, hogy a műhely is ezt a kreativitást és humorérzéket akarta átadni a gyerekeknek és családoknak. Sajnálom, hogy nem tudok többet mondani a műhely megszűnéséről, de ha érdekelnek a pirézek, akkor érdemes megnézni a Facebook oldalukat vagy Balla D. Károly blogját.

A fenti idézetet internetes ismerősöm találta egy napilap online felületén még régebben (egy részemről ritkábban látogatott helyen hívta fel rá a figyelmemet; a lapközlés is több hónapos). Az természetesen igencsak jólesik, hogy Sík Endre, a Tárkit vezető jeles szociológus tud arról, hogy 2007-ben én voltam az első piréz, arról meg nem tehet, hogy az interjút készítő újságíró a zöngés D helyett zöngétlen párját, a T-t hallotta. Utánanézni, korrigálni - ez, úgy tűnik, még a legnagyobb hírportálok esetében sem szokás. Így hát most egy újabb jelzőt ragaszthatok számos titulusom mellé: zöngétlen piréz lettem.

Itt jegyzem meg, hogy amikor Ertsey Katalin is megvallotta piréz identitását, ugrásszerűen megnőtt piréz oldalaim nézettsége (ehhez persze az is kellett, hogy az adott fogalommal blogom és sok más webhelyeim a Google-találatok élmezőnyében szerepeljen, amit egy kis laza honlapoptimalizálással igazán nem volt nehéz elérnem, lévén a piréz elsőbbség ügyében nem beszélhetünk lehengerlően erős konkurenciaharcról és öldöklő versengésről).

Azóta erősen csappant az érdeklődés, de aggódnom, azt hiszem, fölösleges. "A helyzet fokózódik", a magyar politikai életben és közéletben egyre több a kirekesztés, folyik a kultúrkampf, amely még egy általában szelíd jeles költőt is arra késztethet, hogy nagy nyilvánosság előtt fejbeverjen egy pirézt - nos, addig a piréz mivolt és piréz identitás hangsúlyos gyakorlása aligha kerülhet le a napirendről.

Hiába lettem én zöngétlen, mert bizonyos, hogy lesz itt még piréz zöngés!

Blogom nézettségének megugrása november 29-én, amikor nyilvánosságra került, hogy Ertsey Katalin piréz.