A Piréz Blog ezúton öleli forró kebelére azt az igazi piréziánus képződményt, amely Piréz Gyerekműhely néven hirdeti magát. A névből ítélve azt is hihetnők, hogy gyermekeket készítő manufaktúráról van szó, de nem, a műhelyben nem gyerekeket gyártanak, mi több, nem is gyerekek fabrikálnak pirézeket, valami másról van szó. Ezt a roppant dicséretes és bízhatóan eredményes mást a bemutatkozó leírás így foglalja össze:
A pirézek a Duna pesti és budai oldalán élnek, anyanyelvük a piréz. A pirézek látogatók vagy helyiek, bevándorlók vagy őslakosok, harmadik vagy negyedik országbeliek. A pirézek fehérek, feketék, sárgák vagy rózsaszínek, mandula- vagy vágott szeműek, tömzsik és nyurgák, kerek- vagy szögletes arcúak. A pirézek végtelenül tehetséges, kíváncsi, sokoldalú és jó kedélyű nép.
A Piréz Gyerekműhely játékos foglalkozásaira várunk minden, 3-10 éves korú gyereket függetlenül attól, hogy honnan jött és milyen nyelven beszél, az órákat ugyanis gyereknyelven tartjuk. A Piréz Gyerekműhely Gasztro Junior, Capoeira, Utcai tánc, Művészműhely, Brazil foci, Piréz Cirkusz és Talpalávaló című kurzusain azok is érteni fogják egymást, akiknek egyetlen szavuk sem egyezik.
Az órák alatt a szülőket kávéval és házi sütivel várjuk a Piréz Szalonban.
A foglalkozások ingyenesek.
A Piréz Gyerekműhely a hazai és migráns gyerekek integrációjára létrehozott, játékos foglalkozásokra épülő gyerekközpont. (A pirézek a Tárki közvélemény-kutató cég által kitalált fiktív etnikum, akiket a magyar megkérdezettek többsége kiutasítana az országból. A piréz szó így a magyarok idegenellenességének szinonimája.) A Piréz Gyerekműhely a gyerekeknek szóló integrációs és szociális programokban jártas Senzala Egyesület projektje, amelyet azért hoztunk létre, mert a többségi társadalomhoz tartozó és a migráns gyerekek között alig van kapcsolatteremtési alkalom, az integráció lehetősége márpedig az ő kezükben van: a toleranciát gyermekkorban kell elsajátítani. A Piréz Gyerekműhely célja a különböző kultúrájú gyerekek összehozása, nyitottá tétele és közösségben való gondolkodásuk elősegítése az értékes együtt töltött időn keresztül.
Hogy az időn keresztül hogyan lehet bármit is elősegíteni és nyitottá tenni, az már legyen a piréz nyelvészek és időutazók gondja.
Sajnos a Pirézműhely megszűnt
A Piréz Gyerekműhely egy kreatív, multikulturális és fejlesztő foglalkozásokat kínáló intézmény volt, amely 2011-ben indult a Senzala Egyesület kezdeményezésére. A célja az volt, hogy a magyar és a Magyarországon élő bevándorló gyerekek és családok integrációját segítse játékos formában. A műhelyben minden hétköznap és szombatonként is voltak programok, mint például mozgás, sütögetés, alkotás, zene, tánc, nyelvoktatás és környezetvédelem3. A műhely a Boráros tér közelében működött, és tömegközlekedéssel is könnyen elérhető volt4. Sajnos a műhely megszűnt, de a Facebook oldalán még láthatók a régi képek és videók.
Miért szűnt meg a Piréz Gyerekműhely?
Bing AI válasza. a Piréz Gyerekműhely megszűnésének pontos okát nem találtam meg a weben, de azt tudom, hogy a műhely neve a pirézek nevű kitalált népcsoportból származik, amelyet a Tárki közvélemény-kutató cég alkotott meg 2006-ban, hogy vizsgálja az idegenellenességet Magyarországon. A pirézekkel kapcsolatban sok vicces és kreatív történet és adat született, amelyeket Balla D. Károly író és mások gyűjtöttek össze. Lehet, hogy a műhely is ezt a kreativitást és humorérzéket akarta átadni a gyerekeknek és családoknak. Sajnálom, hogy nem tudok többet mondani a műhely megszűnéséről, de ha érdekelnek a pirézek, akkor érdemes megnézni a Facebook oldalukat vagy Balla D. Károly blogját.