A nemlétező, a Nincs, a Semmi igen régóta izgat, foglalkoztat. Egy vaskos könyvemet építettem arra a kísérletre, hogy pusztán járulékos szövegek révén (előszó, lábjegyzetek, munkanapló, utószó stb.) jelenítsek meg egy megíratlan kulcsregényt. Szembesülés c. könyvemnek A Semmi apoteózisa fejezetében tudományos és művészeti példák sokaság hozom fel arra, hogyan alkotható meg a Nincs, azaz hogyan tudjuk a nemlétezőt a róla alkotott vélekedésünkkel értelmezhetővé és artikulálhatóvá tenni. És bár a regényhiányt körbeíró regény megírásával és megjelenésével ezen a problematikán valamelyest túlléptem, a nemlétező dolgok iránti érdeklődésem ezek után a szövegkalandok után mégis töretlen maradt, mi több, kis privát esztétikai elméletet is építettem rá, mondván: az esztétikum lényege abban a folyamatban ragadható meg, amelynek során a művészeti alkotás képes olyan erős képzeteket kelteni a befogadóban, hogy ezen képzetek az ő érzékelésében visszahatnak a valóságra. Az okadatolt Nincs és a szubjektív valóságba beavatkozó művészet felől közelítve:
egy nem létező etnikumnak saját személyemmel való megképezése olyan művészeti performansz, amellyel kísérletet tehetek arra, hogy az előítéletes gondolkodás valóságába beavatkozzam.
A Tárki kérdésére adott teljes válaszom: Pirézségem története, 2
Ajánlom még: Irodalmi télikert
