ELHUNYT AZ UTOLSÓ PIRÉZ - ÁLHÍR
2010.07.30. 08:15 Korgó Len
Ma hajnalban erőszakos halállal elhunyt az utolsó piréz (†5), a TÁRKI közvélemény-kutató cég által létrehozott fiktív etnikum utolsó képviselője. Az idegenellenességet vizsgáló kérdőívek állandó szereplője volt a népcsoport 2006 óta, az elutasító attitűdöt vizsgálta így a közvélemény-kutató.
Ismeretlen elkövetők az éjjel betörtek a TÁRKI Budaörsi úti székházába, és módszeresen elpusztítottak minden pirézt. Az utolsó hajnalban, a munkába érkező kutatók karjaiban hunyt el.
- Erre nem számítottunk – nyilatkozta Rudas Tamás, a TÁRKI tudományos igazgatója. – Bár a pirézellenesség folyamatosan nőtt a 2006-os kitalálásuk óta, mégsem gondoltuk, hogy erőszakos cselekményeket is elkövethetnek egy fiktív etnikum ellen. Rendkívüli kutatást indítunk az elkövetők statisztikai profiljának elkészítésére.
A Magyar Pirézek Országos Érdekvédelmi Szövetsége a temetéssel Pazaurek Dezsőt, dunaszekcsői vállalkozót, a Tamagocsi-temető gondozóját bízta meg.
Életrajzi adatok:
A pirézek a Tárki közvélemény-kutató cég munkatársainak fejéből pattantak ki. Idegenellenességet vizsgáló felméréseikben először 2006-ban jelentek meg a pirézek. „2006 júniusában a felsorolásba betettünk egy fiktív etnikumot is, azt vizsgálva, hogy velük szemben is megjelenik-e az elutasító attitűd vagy sem” – írja honlapján a Tárki.
A közvéleménykutató azt találta, hogy a válaszadók 61%-a szerint mérlegelni kell, kiket fogadjon be az ország és kiket nem, és közülük 59 százalék állította, hogy a pirézeket nem kellene befogadni. 2007 februárjában megismételték a felmérést és azt tapasztalták, hogy a pirézellenesség növekedett az országban: 68%-ra nőtt azok aránya, akik nem kértek a pirézekből. Igaz, ez az arány még így is jelentősen alatta maradt a románok, oroszok, kínaiak és arabok bevándorlását ellenzők arányánál.
Forrás: TÁRKI, Wikipédia