Számomra az élet nagy rejtélyei közé tartozik, hogy a kisebbségben élők hogyan lehetnek egyben kisebbséggyűlölők is. No persze nem a saját kisebbségük ellen uszulnak, hanem egy másik alárendelt és hátrányos helyzetű csoport ellen, odáig nem jutva el a gondolkodásban, hogy ezzel úgy általában támogatják a kisebbségellenességet, így végső soron aktívan hozzájárulnak annak a szellemnek és gyakorlatnak a kialakuláshoz, amely éppen őket is hátrányos megkülönböztetés, lenézés tárgyává teszi.
Leegyszerűsítve: aki Kárpátalján magyarként zsidózik és cigányozik, az ezzel felhatalmazza az ukránokat, hogy azok viszont magyarozzanak.
Tudom: a gondolkodás fárasztó dolog, zsigerből könnyebb beszélni, indulatból könnyebb cselekedni. Olykor még mentséget is tudok találni azok számára, akik tanulatlanságukban, olvasatlanságukban, primitív környezetük hatására sértik meg mások emberi méltóságát vagy népcsoportok, nemzetiségek önérzetét és azonos elbíráláshoz való jogát. Súlyosabb az eset, ha tanult emberekről, értelmiségiekről, netán kollégákról van szó.
Ésszel fel nem foghatom, hogy a magyar kisebbség egyik szellemi központjának számító beregszászi főiskola berkeiben készülő lap szerkesztői például hogyan juthatnak odáig, hogy ilyen öles címmel adnak hírt egy bűntényről:
(forrás)
Megjegyzendő, hogy magában a híranyagban szó sem esik az elkövetők faji hovatartozásáról. Jellemző az is, hogy a cikket ezzel a két címkével látta el a szerkesztőség: cigány, rablás. (Hogy a fenti és alábbi esetben is átvett cikkekről van szó - nem lehet mentség. Az átvétel nyilván nem kényszer, a szerkesztés joga pedig fennáll.)
A kérdésben egyébként nem értek azokkal egyet, akik túlzásokba esnek. Nem gondolom, hogy ha az elkövetők romák, akkor ezt el kellene hallgatni. Ha ez egy adatként, információként szerepel, akkor helye van a híradásban. Persze csak akkor, ha ukrán, magyar, orosz (vagy egyszerűen fehér) elkövetők esetében ezt ugyanúgy megemlítik. Ilyen szenzációs címbe kiemelve azonban uszításnak számít és teljesen egyenértékű azzal, amikor ukrán lapok a magyarokat vádolják ilyen-olyan kollektív bűnökkel.
Az eset nem egyedüli. A fenti cikk után egy nappal ez jelent meg:
(forrás)
A hír traktálása eléggé sajátos. Nem ismerem sem a nevezett szervezetet, még kevésbé leendő újságját, de azt gondolom, örvendetes, ha a romák kulturális integrálása érdekében bármilyen előrelépés történik. A cikk viszont a cikkelyek sorolásával mintha valami mást sejtetne, szinte mintha szabadkozás lenne a sorok mögött: ilyen a törvény, minden papír megvolt, sajnos muszáj volt bejegyezni... Ezt a gyanút még inkább felkelti a cím: ugyan miért is került idézőjelbe a kulturális szó?
És ezzel a történetnek még nincsen vége.
A cikk alatt e jegyzet születésekor egyetlen kommentár olvasható, nem kisebb személyiségtől, mint Kárpátalja volt református püspökétől, aki nem átall ironizálni a cigányokon (igaz, Hofi mögé bújik - itt most kontextusokról vagy egy humorista és egy püspök társadalmi szerepének a különbségéről ne essék szó):
S ha már a lelkész úr viccelődik, nekem zárójeles záró gondolatáról az a vicc jut eszembe, amikor a diliház igazgatója csak akkor akar vizet engedni a medencébe, ha a bolondok előbb megtanulnak úszni. Szárazon. Vagyis: előbb a romák tanuljanak meg olvasni, aztán kaphatnak olvasnivalót.
És még ez sem elég.
A cikket minden kommentár nélkül megosztja a Facebookon egy kárpátaljai költőnő, a beregszászi művelődési intézet munkatársa, nála is kezdőbb költők pályájának egyengetője. A témára ugrik egy bunkó vadbarom, olvasható, milyen a stílusa és a gondolkozása - neki Auschwitz hivatkozási alap... Kiböffenti uszító gyűlölködését - és mit válaszol rá a kárpátaljai magyar költőnő? Na mit???:
Hát ez az.
Ez a kárpátaljai magyarok rasszizmusa.
Ilyenkor következik be nálam az, hogy ha ők azok, akkor én se magyar, se kárpátaljai nem akarok lenni - és szomorúságra váltó felháborodásomban visszavonulok piréz mivoltomba.
